|
Az orvostörténet a
tudományfilozófia legkorszerűbb eredményeinek felhasználásával
feltárja az orvostudomány múltját annak érdekében, hogy
elősegítse az orvostudomány fejlődését.
A
tudománytörténet elsődleges feladata a tudomány által felhasznált
szakmai és filozófiai előfeltevéseknek - prekoncepcióknak - a
feltárása és tudatosítása.
Az orvostörténet vizsgálja az
orvostudományról, orvoslásról, egészségről, betegségről és az
egészségügyről alkotott elképzelések, valamint a betegségekről,
kórállapotokról és kialakulásukról alkotott elképzelések
történeti determinációját.
Meglévő ismereteink alapján jutunk
új ismeretre és az új ismeretek visszamenőleg átértelmezik a
korábbi ismereteinket (hermeneutikai kör). A mindenkori tudomány
és a tudománytörténet ilyeténképpen alkot egységet és a fenti
mechanizmus biztosítja egy kultúra megismerő tevékenységének
koherenciáját.
Jelenleg az Imre Lakatos által kifejtett
"vetélkedő elméletek" teória magyarázza legjobban a
tudomány változását, és ez az elmélet új értelmet nyer abban a
kontextusban, hogy a valóság és a tudomány egyaránt az adott
kultúra közmegegyezései közé tartozik. (A "vetélkedő
elméletek" teória az evolúció analógiájára elgondolt
tudományfejlődési modell.) A Lakatos kifejtette elméletben
az egyén dönt arról, hogy mi a valóság és mi a tudomány. Lakatos
elképzelése nem tudta kielégítően magyarázni a tudomány és a
valóság viszonyát. Esszencialista gondolkodó volt. A tudomány
egésze önszervező rendszer és nem szűkíthető az elméletek
vetélkedésére a tudomány változása.
A tudománnyal a tudományfilozófia és a
tudománytörténet foglalkozik. Kutatásuk tárgya a tudomány. Az
orvostörténet kutatásának tárgya az orvostudomány és az orvoslás.
A szaktudományok a saját kutatásuk tárgyával foglalkoznak. Egy
kutatási eredményből azáltal lesz tudományos eredmény, hogy a
tudományos közösség elfogadja a kutatási eredményt tudománynak.
Amíg, ez nem történik meg, csak előterjesztésről beszélhetünk.
Minden ismeret és ismeretszerzési
mód kulturális és történeti determinációt hordoz
következésképpen, a tudománytörténet kutatásának tárgya.
A tudománytörténet célja, hogy megszabadítsa a
tudományos kutatókat és a szakmák művelőit azoktól a hagyományos
értelmezésektől amelyek fogva tartják a gondolkodásukat. A
tudománytörténet ilyen módon segíti a tudomány és a szakmák
fejlődését.
Az orvostudomány tárgya az ember, és mindaz,
amivel az ember, illetve különböző embercsoportok bármilyen módon
kapcsolatba kerültek, kerülnek, kerülni fognak vagy kerülhetnek,
beleértve önmagukat, a többi embert, illetve embercsoportot. Az
orvostudomány eredményeinek alkalmazása az orvoslás. Az
orvostudomány eredményeinek intézményes keretek közötti
alkalmazása az egészségügy.
A medicina az ember normális és kóros
működéseit fizikai, kémiai, biológiai, pszichológiai,
szociológiai stb. folyamatokra vezeti vissza. Orvostörténelemmel
az foglalkozhat, aki e diszciplínák valamennyiében jártas és
tudja, hogy az orvostudomány hogyan használja fel ezen tudományok
ismereteit azaz, aki orvos. Az orvostudomány segédtudományainak
/l. előbb/ a fejlettsége meghatározza az orvostudomány
fejlettségét.
Orvostörténészek csak orvosi
/Általános Orvostudományi Kar/ végzettséggel rendelkezők
lehetnek. Más szakmai felkészültséggel
rendelkezők laikusok és/vagy dilettánsok.
Sajnálatos, hogy a magyar orvostörténeti
irodalom és kutatás korszerű tudományelméleti megfontolások és
tudományfilozófiai felkészültség hiánya miatt nem lépett túl az
adatgyűjtés, a megemlékezés írás, kronológia készítés és a
történetmesélés szintjén. A magyar orvostörténeti irodalom
tudománytörténetről, orvostörténet-írásról alkotott elképzelései
anakronisztikusak, a XIX. század közepe-vége marxista
tudománytörténeti és történelem elképzeléseivel, illetve a XIX.
század végi, XX. század elejei pozitivizmus gondolatvilágával
rokoníthatók.
Minél sokirányúbb tevékenységet folytat
valaki annál valószínűtlenebb, hogy marad elég ideje arra, hogy
elmélyült szellemi munkát végezzen. Orvosoknak az orvoslás
mellett nem marad idejük arra, hogy az orvostörténeti kutatáshoz
szükséges elméleti felkészültséget és olvasottságot megszerezzék.
A nyugdíjasként orvostörténettel foglalkozó orvosoknak idejük
lenne de, jelentős, több évtizednyi olvasottságbeli és
felkészültségbeli hiányt kellene pótolniuk ahhoz, hogy
színvonalas kutatásba kezdhessenek.
/Egy gyakorlott olvasó kb.
250 szó/perc sebességgel olvas ez kb. egy gépelt oldalnak felel
meg percenként./
Az orvostörténeti kutatók, szerény
javadalmazásuk miatt mindenféle mással - leginkább pénzszerzéssel
- kénytelenek foglalkozni kutatás helyett. Egyéb tevékenységeik
mellet nincs idejük megszerezni a kutatáshoz szükséges
ismereteket. Felkészültségbeli és olvasottságbeli hiányosságaik
az amatőrökéhez hasonlatosak.
Az orvostörténet perifériáján
tevékenykedő történészek, filológusok, stb. számára is
elengedhetetlen, hogy az orvostörténeti kutatáshoz szükséges
elméleti felkészültséget és olvasottságot megszerezzék. Egyebek
mellett elengedhetetlen pl. korszerű tudományfilozófiai és
történelemfilozófiai felkészültség és a kutatási területükhöz
kapcsolódó orvosi, egészségügyi ismereteknek az elsajátítása. Az
orvostörténelem lényegi kérdéseihez általános orvosi
felkészültség nélkül még hozzászólni sem lehet.
Akiknek
hiányoznak az alapvető természettudományos és matematikai
ismeretei azokra, a műveltségnek még az árnyéka sem vetült. A
kereszténység legfontosabb tanításainak ismerete nélkül
kulturáltságról nem beszélhetünk. A tudomány és a művészet
értékei a kultúra alapvető értékeinek ismerete nélkül
értelmezhetetlenek.
E sorok írója
megengedhette magának, hogy egyedülállóként, család eltartási
gondok nélkül a kutatásával foglalkozzon és hatékony olvasási
technika birtokában sokat olvasson.
Az orvostörténet kutatása
amiképpen a tudománytörténeti kutatás nem szabadidős tevékenység.
Korszerű és hatékony olvasási technikák birtokában évtizedeken át
napi 12-14 órát kell egy kutatónak a kutatásával foglalkoznia.
Orvostörténet/orvostörténelem tanulmányozásához,
kutatásához a tudományfilozófia biztosítja - a fogalmi keretet, a
fogalmi apparátust, a megközelítési szempontokat, gondolati
alakzatokat stb. - azt az eszköztárat, aminek a segítségével
vizsgálható, hogy mi az orvostudomány, hogyan változik az
orvostudomány, az orvoslás és az egészségügy stb. Az orvosszakmai
ismeretek ahhoz szükségesek, hogy a kutató értse, hogy miről van
szó és szakmailag értékelni tudja a tudományos eredményeket és
azok jelentőségét.
Sajnálatos, hogy sokan összetévesztik a
tudománytörténet-írást a nekrológ irodalommal. A megemlékezés
írás, a történetmesélés nem tudományos tevékenység és nem
tudományos kutatás. A történetmesélés lehet szórakoztató de, nem
tudomány és nem tudománytörténet.
Sem a tudománytörténet
sem a kultúrtörténet nem azonos a kuriózumok és az anekdoták
gyűjtésével és közreadásával.
A
tudománytörténet tárgyát képezik a megcáfolt, kudarcba fulladt,
sikertelen stb. elméletek, elképzelések és kísérletek is! A fentieket
figyelembe véve a tudománytörténet nem sikertörténet. A tudomány
kulturálisan determinált emberi alkotás és ugyan azok a hibák és
tévedések jellemzik, mint bármely más emberi alkotást.
A tudománytörténeti irodalomnak részei a
korukban tudományosan elismert, de tudományosan semmit vagy
értéktelent alkotó és a tévtanokat hirdető stb. tudósok széles
tömegei is.
Amíg, nem sikerül az orvostörténetnek a
kutatás, az orvoslás és a mindennapi élet számára használható
ismeretekkel szolgálnia amíg, nem sikerül az orvostörténetnek
elősegítenie a tudomány fejlődését addig, az orvostörténet marad
ami most, egy elavult kultúra-eszmény kihalásra ítélt
képviselője. Mutatis mutandis ugyan ez vonatkozik mindennemű
tudománytörténetre és történelemre.
Orvosi és filozófiai felkészültség
elengedhetetlen az orvostudomány szinkron és diakrón
vizsgálatához.
Szinkron
és diakron a filozófia - a valóságról a
legszélesebb horizonton történő szisztematikus gondolkodás
- tudósít arról, hogy milyen világban élnek/tek az emberek. A
kutatók tudományos teljesítményének értékeléséhez elengedhetetlen
annak a meghatározása, hogy mit tartottak tudománynak a korukban.
Minden új, a tudományosság igényével
előterjesztett elképzelésnek teljesítenie kell az alábbi
elvárást. Bele kell illenie a tudomány hagyományába azaz, a
korábbi ismeretekkel kapcsolatot kell tartania olyan módon, hogy
a tudomány érvelési szabályainak alkalmazásával elmagyarázható és
megérthető legyen legalább, a hasonló kérdésekkel foglalkozó
szakemberek egy része számára.
Az orvosi, filozófiai és teológiai
ismereteket nélkülöző orvostörténet-írás ahistorikus képzelgések
és történelemhamisító anakronizmusok gyűjteménye. Az
orvostörténet-írás nem történészi, végképpen nem irodalmári
hanem, orvosi és tudományfilozófiai felkészültséget igényel.
Orvostörténetet írni igen bajos dolog elmélyült orvosi ismeretek
nélkül amint ezt, az orvostörténeti irodalomban fellelhető számos
orvosi szakmai tévedés bizonyítja.
Orvosi
végzettség nélkül orvostanhallgatóknak orvostörténelmet oktatni
nevetséges.
A szakmai
felkészültség olyannyira elengedhetetlen, hogy pl. fogorvosi
végzettség csak a fogorvoslás történetével való foglalkozást
teszi lehetővé, orvosi kérdésekkel és orvostörténettel történő
foglalkozásra szakismeretek hiányában nem jogosít. Tudományos
fokozat nem szerezhető megfelelő szakmai végzettség nélkül. Abból
a tudományból amihez nem ért valaki, nem szerezhet tudományos
fokozatot. Pl. fogorvos csak fogorvosi
vagy fogorvoslás története témában szerezhet tudományos fokozatot
és fogorvos Ph.D konzulens sem lehet orvostörténeti témában.
Orvostudományból azon belül az
orvostudomány történetéből kizárólag - Általános Orvostudományi
Karon végzettek azaz, - orvosok szerezhetnek tudományos fokozatot
(tisztességes úton, jogszerűen).
Levéltáros csak szakmai profilú (levéltár) akadémiai
kutatóintézetben, illetve szakmai profilú (levéltár) egyetemi
intézetben eltöltött 10 év önálló kutatás után szerezhetett
kandidátusi fokozatot (tisztességes úton, jogszerűen).
A
szakmatörténeteket más szakmák esetében szakmai végzettséggel
rendelkező kutatók írják.
A
jogtörténetet nem vegyészek, az irodalomtörténetet nem
gépészmérnökök, a fizikatörténetet nem kertészmérnökök írják.
Üdvös lenne, ha a magyar orvostörténet
kutatás és írás orvosok kezében lenne és megszabadulna az
orvostudományhoz nem értő kontárok, laikusok és önjelölt
dilettánsok hadától.
Orvostörténeti kérdésekben kizárólag
Általános Orvostudományi Karon végzett és tudományelméleti
kérdésekben is jártas szakemberek a kompetensek.
/pl. Dr. Kapronczay Károly történész, dr.
Forrai Judit fogorvos, dr. Magyar László András bölcsész, nem
orvos/
A
szakmai újdonságok jelentőségét elmélyült orvosi ismeretek nélkül
nem lehet feltárni, bemutatni, megérteni, értékelni, megítélni.
"A történeti megértés tárgyát nem események képezik hanem,
azok jelentősége." /Hans-Georg
Gadamer/
Bármilyen
történeti megközelítés, csak akkor és csak annyiban létjogosult,
amikor és amennyiben a jelen hasznára van és a jelen számára
jelentőséggel rendelkezik.
A magyar orvostörténeti irodalomban eluralkodott elképzelés
szerint az érzéki tapasztalat igaz ismeretekre vezet, tapasztalat
útján közvetlenül megismerhető a valóság és a tudomány fejlődése
nem egyéb mint, a tapasztalati ismeretek sokasodása.
Tudományfilozófiai ismereteket nélkülöző anakronizmus, primitív,
brossúra-marxizmus.
100-150
éves elképzeléseket 100-150 éves érvekkel újra és újra
alátámasztani, az nem tudomány, hanem rossz ismeretterjesztés.
A XX. és XXI. századi tudományfilozófia és filozófia kiemelkedő
alakjai műveinek ismeretét nélkülöző írásokat nem lehet az
orvostörténet vagy a tudománytörténet tárgykörébe sorolni. A
teljesség igénye nélkül néhány jelentős gondolkodó neve a további
tájékozódáshoz: Thomas S. Kuhn, Karl R. Popper, Polányi Mihály,
Jürgen Habermas, Maurice Merleau-Ponty, Imre Lakatos, Paul
Feyerabend, Willard Van Orman Quine, Ian Hacking, Hans-Georg
Gadamer, Hilary Putnam, Donald Davidson, Richard Rorty,
sorolhatnám.
A tudománytörténet kutatását korszerű és
hatékony tanulási, olvasási és koncentrációs technikák
elsajátítása után, informatikai és számítógép használati
ismeretek birtokában fiatal korban kell elkezdeni.
Az
orvostörténeti kutatást, az orvostörténet tanulmányozását
"bevezetés az orvostörténet tanulmányozásába" és
hasonló című bevezetőkkel kell kezdeni. Angol és német nyelven
kiadványok széles választéka áll az érdeklődő rendelkezésére.
Tudománytörténeti elképzelésekről, kutatási irányokról adnak
eligazítást annotált bibliográfiával.
Könyvtári kartonok
közötti keresgélés és a szakirodalmi adatbázisokban történő
keresgélés nem tudományos kutatás.
A tudományos
tevékenység új tudományos elmélet létrehozására vagy az
aktuálisan uralkodó tudományos elmélet megváltoztatására irányul.
Az a tevékenység amelynek nincs közvetlen visszahatása az
elméletre nem tudományos tevékenység.
Az
az orvostörténetként előadott nekrológ irodalom amihez nem
kapcsolódik egy olyan tudománytörténet ami, kimutatná az egyes
kutatók eredményeinek mai jelentőségét, csupán szóvirágok
halmaza.
Szánalmas, hogy természettudományos ismeretek
teljes hiányában orvostörténettel foglalkoznak emberek. Az, pedig
még nevetségessé is teszi őket, hogy műveltnek tartják magukat.
E sorok írója az orvosi egyetem befejezése után
(1987.) a Semmelweis Orvostudomány Egyetem Általános
Orvostudományi Kar Társadalomorvostani és Orvostörténeti
Intézetében pályázat útján kapott állást mint társadalomorvostan
oktató és orvostörténet kutató, orvosgyakornok. 1991-től
társadalomorvostan szakorvos és egyetemi tanársegéd 1995-ig.
1995-től a MEDINFO-ban (Országos Egészségügyi Információs Intézet
és Könyvtár) dolgozott 2004-ig.
L. még: Dr.
Kemenes Pál: A tudománytörténet feladatairól
Fentiekről részletesen könyvemben.
Dr. Kemenes Pál: A
reneszánsz és a tudomány. Bp. 2014.
Zsámboky
Jánosnak "... termékeny filológiai munkássága mellett - az
1560-as évek vége a legtermékenyebb alkotói időszaka - aligha
jutott ideje arra, hogy széleskörű orvosi praxist folytasson.”
Kemenes Pál ZSÁMBOKY JÁNOS
XVI. SZÁZADI ORVOS-HUMANISTA SOTE ÁOK szakdolgozat 1987.
Szerkesztés
alatt!
A
társadalomorvostan egyészségügyi szervezéstan, epidemiológia,
demográfia, szomatometria, egészségügyi statisztika, egészségügyi
informatika és orvostörténelem részdiszciplinákból épül fel.
Elhatárolom
magam a Magyar Orvostörténelmi Társaságtól, a Semmelweis
Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltártól, a Magyar
Tudománytörténeti Intézettől, a Semmelweis Egyetem ÁOK-tól és
orvostörténeti elképzeléseiktől.
Az, aki újsághirdetésben tette közzé,
hogy 1290 publikációja van, és a történész kisdoktoriját PhD-nek
véli/te, valamint az, aki nem orvos és orvostörténelemből akart
kandidátusi fokozatot szerezni másfél évnyi kutatás után amit,
nagy hangon tizenöt év kutatásnak tüntetett fel, az súlyos
kihívásokkal küszködik.
Ha, betegségük esetén olyan orvos
kezébe kerülnének, aki úgy szerezte volna a diplomáját ahogyan
ezek az alakok a tudományos fokozatukat szerezték, akkor
megtudnák, hogy komolyan kell venni a diplomákat és a tudományos
fokozatokat. (Reményeim szerint nincs ilyen orvos.) A fentiek
azok számára is tanulságosak lennének, akik tudományos fokozat
elnyerésében támogattak olyant aki, a tudományos fokozat
elnyeréséhez szükséges feltételek egyikének sem felelt meg. Az is
lehetséges, hogy ők is kétes úton szerezték a tudományos
fokozatukat és ezért támogatták a hasonszőrűeket.
|
