Dr. Kemenes Pál: Orvosi levelezés a XVI. században


	ORVOSI LEVELEZÉS A XVI. SZÁZADBAN Dr. Kemenes Pál orvos, orvostörténész, társadalomorvostan szakorvos

    A XVI. századi orvosi levélgyűjtemények kiadási példányszáma eléri 300 körüli átlagot. E kiadványok jó része magas ára miatt a korra jellemző élénk könyvcserében is részt vett. Ha az információáramlás sebességét tekintve nem is, de a szakmai közvélemény-formáló szerepüket tekintve a leveleskönyvek betöltötték a mai folyóiratok szerepét. A gyűjteményes kiadásokba felvett levelek három, viszonylag jól körülhatárolható típust képviselnek. Az első csoportba azok a levelek tatoznak, amelyek levél útján az orvost megkereső betegnek adnak egészségére vonatkozó tanácsot. Sok esetben kizárólag levelezés útján került kapcsolatba a beteg és orvosa. E távgyógykezelést tartalmazó levéltípust az orvoshiány, következésképpen az orvosok túlterheltsége, a rossz közlekedési viszonyok, a magas honoráriumok stb. praktikus okai hozták létre. Hasonló okokra vezethető vissza a nagy számban kiadásra került, egyszerűbb gyógyeljárásokat és higiénés tanácsokat tartalmazó füveskönyvek és csíziók népszerűsége is. E levéltípusnak különösen azok a darabjai értékesek, amelyek nemcsak egyszeri tanáccsal szolgálnak, hanem egy-egy beteg állapotváltozásait kísérik végig. Ezúton bepillantást nyerhetünk a kor diagnosztikus és terápiás meggondolásaiba, a kórlényegről alkotott elképzeléseibe. A kórlefolyás során bekövetkezett állapotváltozások sok esetben ma is megfontolásra érdemes és tanulságos problémahelyzetek élé állították XVI. századi elődeinket.
    Az orvosi tárgyú levelek egy másik típusát képviselik a szakmabelieknek íródott, a mai kazuisztikai ismertetőknek megfelelő írások. A címzett nagyobb tapasztalatára az adott eset kapcsán felmerülő problémák megoldásában való nagyobb jártasságára hivatkozva keresték meg egymást írásaikkal az orvosok. Tartalmi szempontból e levelek jól-rosszul, de már megoldott, lezárt esetekről tudósítanak. A válaszlevelek az előbbieknek megfelelően elsősorban elvi kérdéseket feszegetnek s az azokból következő orvosi teendőket kérik számon a levélírón, vagy helybenhagyólag igazolják ténykedéseit. Ezekben az írásokban élesen elhatárolódnak az egyes orvosi iskolák, egy-egy szakmai kör nézetei. Az előbbi levéltípushoz képest ez a típus nagyobb bepillantást enged a kor orvosi gondolkodásába, a tudományos érvelés logikájába, lehetővé teszi, hogy fogalmat alkothassunk az elfogadható érv mibenlétéről és az elfogadás kritériumairól.
    A harmadik típust azok az orvosi levelek képviselik, amelyeket szerzőjük a tudományos közvélemény számára írt, és valamely általános érdeklődésre számot tartó kérdésben fejtette ki nézeteit. Ezek a levelek jórészt levélformában íródott terjedelmesebb tanulmányok, vitairatok, és mind formailag mind stilárisan kielégítik a humanizmus támasztotta esztétikai és retorikai követelményeket.
    A két utóbbi levéltípus esetében a legnyilvánvalóbb a folyóirat-funkció. Erasmus és a Giovanni Pico della Mirandola által megálmodott "tudósok köztársaságának" megnyilatkozási formái ezek a levelek.
A vélemények kölcsönös cseréjében lecsiszolódnak a szélsőséges felfogások és a tudományos közvélemény mintegy kiátlagolt formában tartalmazza az adott tudomány, jelen esetben a medicina képviselőinek értékítéleteit.
Egy-egy tudóskör valamely témát megvitató leveleiből állították össze azok summázataként a levélkiadásokhoz csatolt consiliumokat. Ezek a megvitatott kórról, kórképről kialakított egyezményes álláspontot, diagnosztikai és terápiás iránymutatást, eljárásrendet tartalmaznak.
    Az első levéltípusba tartozik Szalkai László váci püspök 1514. Augusztus 4-én kelt levelére - melyben Manardus Jánostól fogazata és látása megóvásának lehetőségei felől érdeklődött - küldött válaszlevél. Manardus életmódrendezést, a fogak esetenkénti növények főzetébe mártott ujjal történő dörzsölését és rendszeres szájöblögetést javasolt.
    Manardus János «Epistolae Medicinales»-éből való az alábbi példa is, amely már a harmadik levéltípust képviseli. Sanctanna sebészhez intézett levelében a bőrgyógyászat terminológiájának egységesítését és a bőrbetegségek morfológiai és etiológiai osztályozását hajtotta végre, tumorokra, ulcusokra és csupán rútító felületes elváltozásokra osztva azokat./1/
    A tanulmányokhoz csatolt levelek, kritikák szép példája Kolozsvári Jordán Tamás "Morbus Brunogallicus" című művére reflektáló Crato von Krafftheim által írt levél. Jordán, könyvében syphilisnek tartotta az 1577. évi brünni járványt, mert "ugyanazokra a szerekre gyógyult, mint a syphilis". Krafftheim ezzel szemben gennyes fertőzésnek vélte, mivel csak azok kapták meg a kórt, akik a város egyik fürdőjében köpölyöket rakattak magukra. Ez esetben a tanulmány szerzőjének, Jordánnak a diagnózisa igazolódott, a brünni járvány extragenitális syphilis endémia volt./2/
    A tudományos közélet említett kiátlagoló, egyben lecsiszoló szerepére példa Dudith András, Monavius és Raphanus levelezése a pestisről. Monavius és Raphanus a pestisjárvány általános okának a megromlott levegőt tartotta, a kevésbé általános ok, ami a sporadikus esetek előfordulását magyarázza, a testnedvek megromlása. Dudith a pestisjárvány okát a fertőzésben jelölte meg és nem tartotta különálló kórképnek a sporadikus és a járványos előfordulást. A Scholzius-féle levélgyűjteménybe a vitázó felek írásaiból összeállított kompromisszumos megfogalmazás került, mint a levelezőpartnerek megegyezés szerinti véleménye. Ez a Consilium számol az egyedi esetenként előforduló pestissel, mint önálló kórképpel, aminek okát a helytelen életmódban jelölte meg. A járványok okát a megromlott levegőben véli felfedezni ugyanakkor, az egyedi esetek járvánnyá alakulását is elismeri./3/
    Az orvosi levelezés tanulmányozása során bepillantást nyerhetünk a XVI. század tudományos gondolkodásába, a különböző orvosi elképzelések formálódásába.

A tudományos közvélemény kompromisszumos megoldásai gyakorta vezették tévutakra a tudományt és az egyébként előre mutató, a fejlődést elősegítő elképzelések érvényesülését meggátolták. Dudith racionális és ma is helytálló elképzelését a kevésbé művelt tudományos kör a saját anakronisztikus elképzeléseivel vegyítette és zavaros, használhatatlan eredményre jutott.

IRODALOM

Herczeg Árpád: Manardus János (1462-1536) magyar udvari főorvos élete és művei, Bp. 1929. 39.

Győri Tibor: Kolozsvári Jordanus Tamás és a morbus brunogallicus (1577) Orvosi Hetilap Bp. 1912. LVI évf. klny. p.16.

Scholzius, Laurentius: Consiliarum et epistolarum medicinalium. Francofurti, 1592, Consilium XX. p. 137-142.

Dr. Kemenes Pál: Orvosi levelezés a XVI. században. Orvosi Hetilap 132. (1991) 20. 1095-1096.

Valamennyi dokumentum szerzői és egyéb jogai a szerző tulajdona. Valamennyi dokumentum csak és kizárólag magán célra, változtatás nélkül másolható a szerzőre és a forrásra történő pontos hivatkozással. Minden más terjesztési és másolási mód és forma esetében a szerző engedélyét kell kérni. A szerzőre és a forrásra való pontos hivatkozást és az engedélyt a dokumentumban mindig fel kell tüntetni és annak mindig benne kell maradnia a dokumentumban. A dokumentumok és azok részletei a szerző és a forrás pontos megjelölése nélkül még parafrázisként sem idézhetők és semmilyen célra fel nem használhatók. A dokumentumokkal kapcsolatos jogokról az 1999. évi LXXVI. törvény A szerzői jogról, továbbá a 2001. évi LXXVII. törvény a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény módosítása megfelelő szakaszai rendelkeznek.

Dr. Kemenes Pál: Orvostörténeti publikációk